Megtartotta az idei év első konzorciumi ülését a Debreceni Helyi Közösség Helyi Akciócsoportja 2019.02.27-én. Az ülésen szó volt többek között a 2017 szeptemberében elkészült Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégia módosításáról. Több beavatkozási terület tervezett megvalósítási időintervalluma és támogatási költségvetése is módosításra került. Ezt követően – a HKFS-ben történt változtatásoknak megfelelően – bemutatásra kerültek az ez évben kiírandó felhívások, mely értelmében a következő témákban lehet majd pályázni 2019-ben:
- Kulturális értékek és hagyományok megőrzésével kapcsolatos fejlesztések
- Innovatív kulturális programok és közösségi kezdeményezések
- Szemléletformáló, interaktív kulturális és közösségi programok, képzések
- Turisztikai szempontból is jelentős kulturális események
Támogatásokra ebben az évben tervek szerint összesen 215 000 000 Ft kerül kiosztásra.