Monthly Archives: június 2018

Sikeres a Latinovits Színház pályázata

Közzététel dátuma:2018-06-30

A Románia-Magyarország Határ Menti Együttműködési Program ellenőrző bizottságának 2018. június 28-i döntése alapján Hajdú-Bihar és a romániai Bihar megyék közös egészségügyi és kulturális pályázatai között a Román-magyar határon átnyúló kulturális inkubátor az előadóművészek számára című, valamint a Román–magyar határon átnyúló képzési központ és értéktár a kulturális és történelmi örökség számára című projektek összességében közel 13 […]

Megtalálták az eredeti falfestményeket a Kereskedelmi Akadémia épületében

Közzététel dátuma:2018-06-20

Az 1800-as évek végén a virágzó kereskedelemmel rendelkező Debrecenben a Kereskedő Társulat először a kereskedelmi szakiskola fenntartását, majd azzal együtt a Kereskedelmi Akadémia épületének megépítését határozta el. A Debreceni Kereskedelmi Akadémia – majd később Megyei Könyvtár – épülete 1892-1893 között, Gerster Kálmán budapesti művész tervei szerint épült a város központjában. A Kereskedelmi Akadémia reprezentatív belső […]